Húsvétkert

                               Koosán Ildikó

Nagyböjti szél fúj, áradást hoz,

bizsergetően langyos lesz

az őszi vetés tőle, zöld palást

terül a legelőre; dombocskák

alján hajnalonta lopva közelít

ravasz puha párába rejtőzve  

a tavasz, s vibráló lélegzetével   

cipeli az újrakezdés ígéretét;

Akárha szántóvető a magot,

teli marokkal úgy szórja szét

az eljövendő napok izgalmát,

örömét,  enyhül a vasmarok-

szorítás végre, bárányfelhő

sereglik az égre, s végtelen fényes

kékség-áradás hirdeti, lesz itt

még feltámadás; az elaszottak,

nyomorultak hite telődik,

mert látszik, az ég földig hajol

s a láthatárral összeér valahol

a  világ peremén, hogy kézen fogjon

a remény és az élet, hogy kézen

fogjon a húsvétkerti barka és a fény.