Kantáromat kikötöttem

/ Juhász Ferenc stílusában/

                                               Koosán Ildikó

Csendesedve, mint a vihar, 

ha ereje lassan kihal,

kantáromat kikötöttem,

hétmérföld maradt mögöttem.

Csikólétem, csodalábam

hozott ide, messze jártam;

avar-almom lombhullásból,

kőbölcsőben ringtam máshol.

Kélt szívemben csodareggel

gyöngyharmatos fényterekkel,

kristályvizű forrásokkal,

hamvas erdő- dallamokkal .

Ősidők  ős- létvizében,

megmártóztam nap tűzében,

versenyt nyargaltam a széllel

telve vággyal, szenvedéllyel.

Járatlanban utat törvén

magam lettem ott a törvény,

gyöngyházfényű  csöndpalástban

bújtam a hold udvarában.

Őshazám igézetében

-          ahogy madár börtönében -

szabadságom foglya lettem:

árnyéklétben fényt kerestem.

Lebben már, és vár az alkony;

bíboraranyfényű parton

ősködből vert hídon járva

jutok az éj otthonába.

Csendesedve, mint a vihar,

ha ereje lassan kihal,

kantáromat kikötöttem,

hétmérföld maradt mögöttem…

Szombathely, 2013. február 23.