Télutó

               Koosán Ildikó                   

Hol virtuális ködfalak

börtönként körbezártak,

a felszabadult indulat

új utat tör magának;

és újra küzd az élet ott,

kétségét sutba dobva,

a fényre ébredő napot

ritmikus dalba fogja;

mert minden, minden  csönd alatt

kőkemény kőbe zárva

új életösztön-tó fakad

s duzzad fel nemsokára;

víg, tavaszbontó szél szalad,

erejét rügybe lopva,

friss avar- ízű hangulat

merül a sóhajokba;

új tettrekészség  bizsereg,

kékítő dől az égre,

elhantolják az istenek

a telet, végre, végre…