Nekem is…

                                              

                                 Koday László azonos című képéhez

                                                           Koosán Ildikó

             

                                             Dimbes- dombos szép vidéken

épp egy völgyecskébe értem,

                       mikor láttam, nem hinnétek,

egy fán borzas gólyafészek,

s két gólya áll útra készen.

Egy másik fán, kérdem minek?

Csupa érett almaszívek!

A harmadik bimbós fácska,

mint egy kislány kék ruhába',

ágacskáit nyújtogatta,

vágyakozva állt alatta;

loknis szoknyáján a pettyek

nőttek, nőttek, cseperedtek,

de ő mégis kicsi maradt,

nem érte fel az ágakat;

Virágtenger a mezőben,

meg a nap is lemenőben

bámulta, a színes csodát,

úgy tele volt az a faág

alma- piros szívecskékkel,

                           csillogtak ám, mint az ékszer.

          

amíg közelebb jutottam,

egyre azon gondolkodtam,

milyen csodaerőt rejthet,

amit halandó sem sejthet,

a csodafa és gyümölcse,

hogyan került a kis völgybe;

eközben megpillantottam

egy fiút a fán, legottan;

mögötte egy táltos macska,

és egy kígyó hosszú farka

az ág köré tekeredve,

mind a fiú kezét leste,

ki az ágon mászva, kúszva

a legszebbet fogta, húzta

maga felé, mint a kincset,

megmászva a felső szintet

mezítláb, hogy messzebb érjen,

kapaszkodott az ágszélben,

a cipőit hátrahagyta,

azt  kék fa tartogatta..

és láss csodát, le is tépte…

Akkor lett ám világvége!

Jött a sárkány, fehér sárkány

hirtelen, egy szellő hátán,

mintha varázsszőnyeg volna,

úgy repült a csodalombra;

félt a fiú, nem sejtette,

ez a fehér sárkány kertje;

kezét a kincs úgy égette,

mintha tüzes golyó lenne;

Mert azért nő itt az alma,

/ sárkány őrzi és hatalma,/

kis ember, ha jön a földre,

jusson neki egy belőle. 

Minden piros almaszívből

szeretet nő, száz is tízből,

bokrosodik, virágot bont,

mondhat bárki, s akármit mond,

gólya hozza le a földre,

ejti be az anyaölbe;

gyermekszívbe gyökeret ver,

így születik minden ember;

nekem is, meg neked is van

kincs, amit mindennél jobban

őrizgethetsz szíved mélyén,

tiéd lesz a legszebb élmény,

mert belőle másnak adhatsz,

bármennyit elosztogathatsz,

mégis marad, bokrosodik,

csodafa nő, ágasodik,

ahogy ott a csodavölgyben

láttam vándorlásom közben,

s elmeséltem, gyorsan nektek…

Ti is, ha felcseperedtek,

meséltek a gyerekeknek,

szóljatok a csodafáról,

a sárkányról, az almáról,

varázsáról csodaszépet,

szeressétek a meséket!

              *

Nézegetem ezt a képet…

Hol a mese? joggal kérded;

színek, formák, s a képzelet

pörgött, forgott, keveredett,

épült, szépült, míg mese lett.

         2012 július 1.