Visszajáró ének

/Nagybánya – Fernezely/

Koosán Ildikó

Emlékoszlopot emeltem,

magamba tégláit hordtam, 
mint a hangya felmutatni a
TÁJAT, akár oltáriszentséget

emel idők távlata fölé a pap,

s a nép megtört derékkal,

lehajtott fejjel is elismeri azt

testéből, lelkéből valónak.

Szavakból virágcsokrom

oltárodon és minta lenne

fenyők árnyékán napmeleg

naplemente, balzsamos gyanta-
illat, hegyek messzelátóin

jeltüzek tömjénfüstoszlopa

emelkedne az ég felé,

felszentelt erdők gregoriánja

susogna, csermelyek cingár-hangú

dala csörgedezne dicsőségedre

te szépségteremtő táj, pedig

csupán lelkem hullámverése

                                      árad, újra és újra átélni létezésedet.

                                               2012.június 15