Vés - e jelet

Koosán Ildikó

Vés- e jelet az idő homlokára

- akárha keréknyom kanyarog a sárban, -

létezésed, ha nem volt hiába?

A kérdés váratlan félelmet hasít

a tudatban, lehet-e túlélni abban

a megszenvedett maroknyi

gondolatban, abban a szét-

forgácsolt, kibukott vallomásban

ami lényeged hitvallása volt,

s ez hiúság csupán, vagy játék?

Kilép-e majd sírjából a holt

eszme, szokások, tájkép;

alkonyi hangulat, ha pilláit

vörösre színezi a Nap;

az őszi kert fanyar-érdes íze,

ahogy rég várt zamattal vegyül

nyelved alatt a szádban,

vagy miként komor fájdalom, bánat,

veszteségérzet lépked emléked

temetőcsöndű sugarában?

Lesznek-e szárnyai az örök körforgás

lendületének, rég viselt színei a létnek

gondolatidból, ha visszatérnek?

Régi énedből lélekláng fények

lobognak-e, mintha itt volnál magad?

Létezésed, ha nem volt hiába,

marad utánad jel a világba,

megérint valakit, s ő rendre életre hív

az időtérkép látszatútjait bejárva,

hol dalaidban magát is megtalálja.

Szombathely, 2011 június 26