saját fotó

Tempora mutantur et nos mutamur in illis

Változnak az idők és mi változunk velük

                                          Koosán Ildikó

                           

Mennyire fontos látni, hogyan indul,   

S múlhat el rendje szerint ez a lét is;

Miként a világnak tengelye fordul

Tartva a sokszínű égi parancsot,

Váltakozással a köznapi létben

Tűri szelíd megadással az évek

Rengeteg terhét, úgy araszolgat a

Lét is, rég kivetített sorsa felé.

Mennyire más, látni, a sors is;

Csöndből a nyílt csatatérre kilépve

Engedi át magán lázadó századok

Útkeresését, messzire hagyva a

Boldog időket, fennen a lüktetés

Ünnepi tógáját öltve magára, tettre

Serkenti mind, aki szorgos, s mind

Aki gyáván vonzza magára a véget.

Mennyire esendő, látni, az ember; 

Létét az idők léptéhez kényszerűn 

Igazítva, hajóját tengeri hullám-

Verésnek kitenni képes, csak hogy

A flotta irányán révbe hajózzon,

Csak hogy az orkán vad viharát is

Épen megússza, nem lemaradva,  

Átnavigáljon hűen az aznapi trendbe.

Mennyire más lett az emberi lét is;

Térben, időben, függ a világtól,

S függ a világ is, mit lop az emberi

Elme belőle, parttalan kedvét mint

Tömi állig, mint pazarolja a kincset,

Bárha az irányt most önmaga felé

Kellene venni, élni a perc gyönyörét,

Lenni a tiszta, a bölcs, mint aki rég.   

2014. február 10.