Hiányzol

                   Koosán Ildikó

Fényképedet megőrzöm a nyárból

polcomon a sok kacat között,

nézegetem, ha nagyon hiányzol;

fotódon még napfényes a távol,

házak közt itt szétterül a köd;

 érintésed rajtam felejteted,

 bőrömön vibrál a mozdulat,

 szavaidból csöndfoszlányok lettek,

 mintha hívnál, hallom hangodat;

 lent zajong a villanyfényes város,

 hömpölyög az emberáradat;

 közöttük is mennyi a magányos…

 aki dönt, és villamosra száll most,

 nálamnál ma sokkal boldogabb. 

         2012. október 04